Vásárlói értékelések
Még nem kaptam meg a rendelésem
Kedvelem a szolgáltatásukat, már nem az első esetben veszem igénybe, nekem nagyon praktikus, kényelmes és az áraik is jók. A legutolsó alkalommal voltak ugyan apró problémák, de ezeket kizárólag a karácsonyi dilinek tudom be (nem kellett volna olyan későn rendelnem), de ezúttal is maximálisan kedvesen és szolgálatkészen próbáltak segíteni. Egyetlen javaslatom lenne: jobban ügyeljenek, hogy inkább pár órával vagy 1 nappal későbbi időpontot vállaljanak, mint a bizonytalanul teljesíthető korábbit. Amúgy mindenképp maradok vevőjük és a kiszállító kollégájuknak is, ahogy mindnyájuknak üzletileg is sekeres új évet kívánok.
Minden rendben volt.
Korrekt gyors szállítás biztonságos csomagolás, és fizetési megoldás. A fizetési mód kiválasztása után barion hibát jelzett kétszer egymás után ezután megváltoztatták és újra elküldtem majd kaptam három visszaigazolást a vásárlásról. Írtam egy levelet az ügyfélszolgálatnak akik javították a hibát és megfelelően küldték el a csomagot.
Gyors, pontos postázás.
Többszöri kérésre sem kaptam még meg az áruhoz tartozó számlát !!!
Kedves BHS BT, A számláját elektronikus úton elküldtük Önnek, kérem, ellenőrizze az e-mail fiókját. Üdvözlettel: Prímatoner Kft
2017-12-16-án rendeltem Önöktől tonert, akkor a barion fizetésnél hibát jelzett, és nem tudtam kifizetni a terméket. Ezt megismételtem, újra sikertelen lett a rendelésem. Így lett két Nem Visszaigazolt rendelésem. Telefonon érdeklődtem, ott Önök azt mondták, nyugodjak meg, tudnak a problémáról, látják a rendelésemet. Elég majd a Foxpost pontnál kifizetnem a terméket, és kérésemre csak az egyik rendelésemet teljesítik. Azóta sem jött értesítés, hogy a termék megjött a Foxpontba (most 28. van). Hol lehet a hiba? Barion? Foxpost? Önök? Teljesen mindegy. Maguk szerint mennyire lehetek elégedett?
Kedves Ernő, sajnálom a kellemetlenségeket, de a Foxpost nem mi vagyunk. Sajnos az a tapasztalat, hogy az ünnepek előtti időszakban minden futárcég "elúszik" a csomagok szállításával, ilyenkor több napos késések is előfordulhatnak. Üdvözlettel: Prímatoner Kft
Nem volt a dobozban számla ugyhogy a véleményem nagyon rossz!
Tisztelt Csab-Ati 2002 Bt., elnézését kérjük, valószínűleg a kolléga nem tette bele a csomagjába. Mindenképpen pótoljuk. Előfordul, hogy hibázunk a munkák során, mint ahogy valószínűleg Ön is. Bízunk benne, hogy a számlája készhez vétele után megváltozik a véleménye. Üdvözlettel: Prímatoner Kft
Minden rendben ment. Köszönöm szépen.
Gyors és megbízható webáruház. Folyamatos értesítés a rendelés állapotáról.
Meg sem kaptam még.
Gyors, pontos szállítás.
Mnden rendben és gyirsan zajlott
Mint mindíg,nagyon rendben van minden,a szállítás lehetne gyorsabb.
Gyors szállítás, átlátható weboldal jó árakkal, kifogásolhatatlan minőség.
Két problémám is van: 1. A rendelést csak részben szállították le, de a teljes árat fizettették meg velem. A reklamációmra megígérték, hogy azonnal pótolják a hiányt, de a mai napig nem érkezett meg. 2. A 10x15 cm-eskét rendelt fotópapír a valóságban 10,5x14,8-as. Ez az én nyomtatóm számára ismeretlen méret, a fotópapír használhatatlan.
Megbízható partner.....................
Kiváló termék kiváló áron, ingyenes házhozszállítás, kell ennél több?
Minden rendben volt koszonom
Nem kapatm meg a terméket, de még értesítés sincs :( Nem is kérem, ne küldjétek köszönöm.